Harcsa horgásztó – 2019 nyár

Az idei nyár több meglepetést tartogat számomra, mint amennyit gondoltam még szinte a legelején. Rengeteg mindenben változott a látásmódom a horgászat fogalmát illetőleg, egészen a dobás technikától a hajszálelőke hosszának alapos megfontolásáig. Ebben a változásban szerepet játszott az is, hogy több leleményes horgásztársamra leltem. Mondhatni újdonsült ismerettségemnek köszönhetően nyílt alkalmam 24 órát eltölteni a Harcsa horgásztavon Kornél Lábadi-val, illetve Édesapjával, Józsi Lábadi-val. A horgásztó, valamint az itt elfoglalt horgászhely “déja vu” érzést keltett, elvégre itt láttuk egymást először egy véletlen találkozás keretében.

Reménykedtem abban, hogy egymástól bőven fogunk tanulni az elkövetkezendő időben kisebb-nagyobb praktikákat, melyek megkönnyítik a továbbiak során a horgászatunkat. Így is lett, hosszas órákon át folytattunk beszélgetést akár egy-egy horog milyenségéről.

Szombaton este 6 óra derekán foglaltuk el a helyünket, s még a sátor állítást megelőzve vágtunk neki az uszonyosok üldözésének. A sátras kalamajka befejeztével sikerült partra segíteni a “túra” legkisebb pontyát, ámbár felértékelődött bennem a csepp uszonyos jelenléte a kezeim közt. Jelentős mennyiségű halvesztést követően tarthattam büszkén az ennek ellenére virgonc jószágot, fülig érő mosoly kísérte végig a fényképezkedést.
Az éjszaka sem telt eseménytelenül, gondos-pontos etetést követően egészen hajnalig jöttek látogatóba a szebbnél szebb erőgépek. A taktikánk már-már megszokottnak mondható, de elvégre, ha valami működik, nem szabad megjavítani! A Carp Navigator csalik szintén remekeltek, akár csak az eddigi pecáim során, 2 ízvilág, a Cayun bors fűszer illetve a citrom-hal hóember formája volt az abszolút kelendő kombó az ottlétünk alatt. A meghorgászott táv 2 etetéshez igazodott, 1 bója távban, körülbelül 80 m távolságban valamint 1 partszélben, maximum 15 m-re a partszakasztól. A szokásos kukoricás etetőmixet kínáltuk fel, mely a pontyok, s a nádrágók étvágyát egyaránt meghozta!

A horgászatunk végeredménye 18 darab pikkelyesre kerekedett, kik közül a bandanagy 10.93 kg volt. Elégedettek vagyunk, ámbár a meglehetősen sok halvesztés okán szombaton revans! Páratlan hangulat, igazi bányatavi erőgépek, mi kell még a boldogsághoz? Reszkessetek, halacskák, görbüljön, sporttársak!

Ujfalusi Kinga

0